Ki kéri számon?


másikorcatartó volt lenne mindig
ez a nagyakarásos árva ország
vitézek teremtek és olyik kik sárbaintik
míg orvul szegletenként hazahordták

júdásezüst a fillérre váltott pályadíj
ösz hajra kozmált egyenglória avas
szókból fejretákolt káprázatbabér –
lettél bányánvakult szádban zablavas
véknyadon bár lazulhat önhúzta szíj
abrakos szabadság szárhosszúig ér

ki kéri számon – kicsoda majd aki válogat
resttömjénes áltatva gyilkolt álmokat –
eltékozolt képzeletbüszke paripaságot
szemrerákult-ellenző öszvérvilágod

kicsoda ki felölti szögekkelvéges feszületsorsát
szülessen parázs-szívéből lángmadárul ország
simítva kölcsönrovást túl hét halálon élteti

lesz lenne névreméltó aki számonkérheti?

 

 

Megíródom


minden papírlapot
már beszitált porhó
róvok titkos jeleket
éppen olyanok
akár a betűk
szavakká bokorulnak
hogy ne legyen
kiolvasható
ránézésre mindjárt
az érthetetlen

tennék új lapot
de arra is porfehér
szorongás feszül
becserkész
tétova kezem
rejtekes barázdát
csontig pőre
szavakat sorolni
közönyhideg hóra
megírni engem

van nap hagyom
hómart papírlapon
ne indázzon vádló
míves arabeszk
magamhoz-út szakad
szétszélednek
ólomsűrű szavak
mikor tejüveg hajnal
végetlen útvesztővé
megreped bennem

 

 

Csontjában huzat


Mert nem élhet ártatlanul
ha minden ütlegből tanul,
nem lánglobbos csipkebokor
bújtatja kandi istenét,
kosszarvval zajg, süvölt a kor.
Késeket hömpölyget setét –
elmetssze tőle mindenét.

Mert nem élhet ártatlanul
ha éje rendre borba fúl,
rácsot fon rejtős szavakból,
értelmevesztett kinn, belül,
megváltást nem vár a naptól.
Csontjában huzat hegedül –
enmaga, ki melléje ül.

Mert nem élhet ártatlanul
hogyha hátak mögé lapul,
vakultan rajzik, mint tömeg:
szabadság! csahosan sivít,
ha az kell, magát dönti meg.
Együtt, kész ölni véreit –
gyilkos hitét gerjeszti hit.

Mert nem élhet ártatlanul,
hát élni tanít, hisz vadul,
visszasemmül minden érték,
gépricsaj már a létezés,
megtartón csak csönd a mérték.
Tudja, példája nem kevés –
kenyérszelésre kell a kés.